Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Bejegyzések - Írások

Testimese

A valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve.

2019.09.07. 10:10 zotyer

Szombat

Címkék: mese

Szombaton buli volt.

Noémi jó csaj, nemrég jött össze Péterrel. Az elején mi fiúk unikomoztunk, a csajok koktélokat ittak. Az emeleti vécére mentem, az alsó foglalt volt. Noémi épp indult lefelé.

Viccesen megdícsértem a sminkjét. Beszélgettünk, aztán mondtam neki a fürdőben én megigazítom a szájfényét. Beleegyezett. A fürdőszoba elég kicsi, a kád szélére ült.

Jól csinálta, nem csak a szája lett fényes, a szeme is csillogott.

2 komment

2019.09.03. 09:41 zotyer

Igazán

Címkék: mese

Ez is régebben történt. Egy társaságban jöttünk össze. Nem volt túl csinos, de jópofa. Valami budai szórakozóhelyen buliztunk, nem keveset ittunk, egyszer azt vettem észre, hogy már percek óta smárolunk.

Már majdnem hajnalodott amikor taxiba ültünk, hozzám mentünk. Fergetegeset dugtunk.

Pár nap múlva azt mondta olyan jó volt a szex, hogy úgy érezte most veszítette el a szüzességét. Csak bambultam értetlenül. Tényleg jót dugtunk, de a három éves kislánya ugyan hogyan sikerült?

5 komment

2019.09.02. 09:16 zotyer

Szűz boci

Címkék: mese

Akkortájt kis albérletben laktam egyedül, de gyakran ébredtem arra, hogy valaki szuszog mellettem.

Csinos, babaarcú volt a csaj, nem az a nádszál vékony típus, ellenben mellesleg jól megáldva. Csak az első randin voltunk túl, megbeszéltük, hogy a szombatot nálam töltjük. Délelőtt találkoztunk, ettünk valamit a városban aztán felmentünk hozzám.

Csókolózás, vetkőztetés, amolyan gyerekes hancúr a dupla ágyon. Én sem akartam elkapkodni, jól esett az előjáték, a csókcsata. Azonban ahogy a puncihoz közeledtem elutasítóvá vált, eltolta a kezem/arcom. Rajtam már nem volt semmi ruha ( némi képzavarral élve mégis teljes harci díszben álltam) de ő a bugyitól nem volt hajlandó megvállni.

Csókolgattam a melleit, ő szopta a farkam, de a bugyi maradt. Én dugni akartam, kibontakoztam és próbáltam a lába közé kerülni. Komoly közelharc alakult már ki, amikor egyszer pihegve megszólalt:

- Ne haragudj rám, de én még szűz vagyok, és az is akarok maradni, míg nem jön az igazi. Leszoplak ahányszor csak akarod, de ne akarj megdugni.

No, innentől nem volt mit tenni, szopásban tényleg jó volt a csaj, én meg nem akartam szítani a feszültséget. Hosszú napunk volt, és tényleg ahányszor csak akartam ő készségesen helytállt. Istenien csinálta, úgy tűnt ő is élvezte,  és komoly fehérjemennyiséget gyűjtött be.

Reggel is folytattuk, reggeli előtt és kávé után is volt egy boci akció, aztán lekísértem a buszhoz. Azóta sem láttam.

9 komment

2019.08.31. 14:10 zotyer

Ablak

Címkék: mese

Akkor egy vidéki kisvárosban laktam. Mari egy jó seggű, jó alakú csaj volt, de nem szerette a kötöttségeket. Hallgatólagosan tudtuk, hogy többen járunk hozzá beszélgetni, de ebből senki nem csinált problémát, Mari sem.

Azon a délutánon céltalanul sétáltam a főutcán amikor Mari szólt ki rám az első emeleti bérház ablakán: hé, hahó, hát te? Nem ugrasz fel egy kávéra? - kérdezte sokat sejtetően.

Nem kellett rábeszélni, már kaptattam is fel a kopott lépcsőkön. Mari egy kis nyári ruhácskában már a kávét töltötte csészébe. Leültem, beszélgettünk, a nyitott ablakon beszűrődött a kisváros délutáni zaja. Már épp kezdtem volna rátérni a témára amikor az ablak alól felsipított Andika a lenti butikos csaj:

- Hé Mari, itthon vagy, hallod?

Mari felpattant és az ablakon kihajolva válaszolt barátnőjének.  - Ha ezek elkezdik a trécselést, sohasem fogják befejezni - kezdtem morgolódni magamba. A kávémat is megittam, de a trécselés nem maradt abba. Közben azért nézegettem Mari formás seggét, a ruha felcsúszott rajta ahogy félig kilógva könyökölt az ablakban, a rózsaszín tanga épphogy takarta a puncit. Néztem, néztem, aztán gondoltam egy merészet és a háta mögé lopóztam. 

Végigisimítottam a hátát, csak picit rezzent össze az első érintéstől, de hagyta a kezem. A kezem pedig lassan lejjebb csúszott, vándorolt a derekán, aztán a fenekén és megpihent a dudurodó már ismerős vastag ajkakon.  A tangát egy mozdulattal félrehúztam, letérdeltem és lassan belenyaltam a már enyhén vizes punciba.

A lábak kicsit megremegtek, és mintha nagyobb lett volna a terpesz.

- És a Kis Ritáékhoz mit szólsz? - halottam az utcáról. -Hallottad, hogy jön a baba?

- Áááá, hát igen, vagyis nem, nem tudtam.....

Közben épp végeztem a nyalakodással, inkább elővettem az ágaskodó farkamat, picit megnyálaztam és lassan a punciba nyomtam. Lassan, nagyon lassan. Aztán hagytam bent mélyen, hagytam, hogy pulzáljon kicsit.

- Te Mari, amúgy jól vagy? Nem vagy te lázas, olyan furcsán csillognak a szemeid?

Mari mintha szisszent volna, de a punci nedvesen fogadott. Körbefont és párszor rászorított.

- Ehhh, neem, neem, bár akár lehetnék issss... és mi volt a Karcsival azt meséld inkább...

Erősen markoltam a seggét, aztán elkezdtem ugyanolyan lassan kifelé húzni. Egész lassan. A makk tövénél megálltam, picit vártam majd elkezdtem visszanyomulni, egészen mélyen tövig, egész addig míg nem éreztem a barlang végét. Ott megint vártam, majd ismétlődött a játék. Lassan, nagyon lassan. A farkam duzzadtan lüktetett, őrülten vágytam rá, hogy erővel bevágjam, hoyg ráhúzzam a puncit teljesen...

Hallottam ahogy roppan a szúrágta párkány deszkája a műköröm alatt, de Mari becsülettel kitartott. Andika csak mesélt, Mari meg szűkszavúan válaszolt, hogy 'ahhhaaaa.... ééértem..... ahhhhhaa'.

Még mindig őrület lassan csúszkáltam ki-be de éreztem, hogy ezt sokáig nem bírom cérnával. Mari hátán is megjelentek az első izzadság permet cseppecskék, és akkor Andi szavába vágva hirtelen azt mondta:  - Andi drágám, most nekem el kell mennem!

Választ nem várva hátratolatott, bevágta az ablakokat és szó nélkül  a karfás székre támaszkodott. Kezeit össszefogta, a karfa alatt és a fejét mintegy megadóan lehajtotta. És tényleg elment. Kétszer.

9 komment

2019.08.30. 10:00 zotyer

Konyha

Címkék: mese

Szeretek a konyhában. Szeretek ott dumálgatni, főzni, főzés közben iszogatni. Este ott szoktunk cigizni, reggel kávézni.

És ha már mindenki elcsendesedett dugni.

A konyhapult izgató, de az ebédlőasztalunk is jó masszív. Már többször próbáltuk, bizonyított.

komment · 1 trackback

2019.08.29. 10:56 zotyer

Pasik

Címkék: mese

Egy valódi, hús-vér férfi számára legalább olyan magától értetődő, hogy minden csinos nőt alaposan megnézzen, mint maga a lélegzetvétel. Ez nyilvánvalóan azért olyan fontos számukra, mert erősen él bennük a szaporodási ösztön - hiszen ne feledjük, a természet úgy alkotta meg sok évvel ezelőtt a pasikat, hogy felismerjék a női termékenységet.

Ha egy férfi ránéz egy nőre, rögtön megkezdődik a test analizálása: a férfiagy először a keblekre, a lábakra és a fenékre összpontosít. Sajnos ezt nem róhatjuk fel nekik, hiszen csupán az ősi fajfenntartás ösztöne áll emögött. Kutatók már számtalanszor megállapították, hogy a legcsábítóbb női testalkat a következő: nagy, formás keblek, karcsú derék, lapos has és kerek csípő - ez a berögződés kultúrától független. Egy ilyen ,,tökéletes" test azt üzeni ugyanis a férfinak, hogy kiszemeltje fiatal, egészséges, és nem vár gyermeket senki mástól. Amikor a tudósok bebizonyították, hogy minden férfi először a látványt érzékeli, a pasik joggal tehették fel a kérdést: ehhez ugyan miért volt szükség kutatásokra? Pontosan azért, mert senki nem sejtette, hogy ez a felismerés mennyire gyorsan születik meg az agyban: a Kalifornia Egyetem tudósai kimutatták, hogy egy férfiagynak pontosan a másodperc 1/5 része elég arra, hogy eldöntse, a vele szemben álló nőt szexuálisan vonzónak találja-e. Ez a döntés pedig hamarabb megszületik, minthogy a férfi tudatosan is érzékelné azt. Ha egy pasinak tetszik, amit lát, pupillái kitágulnak, tesztoszteronszintje az egekbe emelkedik, szívverése felgyorsul, és fényesen csillogó szeme azt jelenti, hogy számára ott és akkor minden más megszűnt létezni. Ezt nevezzük a férfiagy 'transzba esésének'.

 


 

6 komment · 3 trackback

2019.08.28. 10:58 zotyer

Fal

Címkék: mese

A falhoz döntött és azt mondta: hagyd magad, most leszoplak.

Szoktam engedni az erőszaknak.

1 komment · 1 trackback

2019.08.27. 10:06 zotyer

Nem, nem

Címkék: mese

 

Hagyjál, és ne fogdosd a fenekem, és mit sugdosod itt nekem, hogy 'mostmegfoglakdugni', mondom, hogy nem, és nem, nem akarok a hálóba menni, rossz napom volt, hisz tudod, nincs kedvem dugni, fáradt vagyok, meg összejött minden, meg még csak délután van, naaa, hagyjál, na, jó de tényleg csak lefekszünk egymás mellé, megígéred?, de csak beszélgetünk, jó, meg kicsit összebújunk, na jó akkor benne vagyok, de ne tapizd már a seggem, és értsd meg nem dugok ma veled, ahhh, ne csókolj már, és vedd ki a kezed a bugyimból, és hagyjad a cicim is, ahh, csak a dugáson jár az eszed, haha, és, hogy dudorodik már, nademondomhogynemdugokveled, ahh, ne olyan mélyen az ujjaddal, és... és.. na oké, de akkor elmegyek megmosakszom gyorsan, de akkor ugye megerőszakolsz?

 

 

 

24 komment

2019.08.26. 09:07 zotyer

Popó

Címkék: mese

Beszélgettünk. A szexről is.

Ő: -Te csináltad már popóba?

Én: -Igen, de nem volt valami nagyszerű. És te?

Ő: -Húszévesen, de nem emlékszem, hogy jó lett volna.

Én: -Akarod? Oké, holnap.

Szemből dugtam, aztán oldalról, rámült, amikor elélvezett megfordítottam és hátulról dugtam. Másodszor is elment, de én még nem akartam. Bedugtam a popójába az ujjamat... kicsit vonaglott és nyöszörgött.

-Most seggbefoglak dugni, csak kimegyek gumiért. 

Mikor visszaértem még mindig hason pihegett. Testápolót is vittem, kutyapózba állítottam, a farkam bedugtam a punciba és a hátára csöppentettem a flakonból. Lassan mozogtam a punciban és elkezdtem kenegetni a fenekét. Mikor már elég tágnak éreztem a popót kivettem a farkam és ráhúztam a védőfelszerelést. Egész lassan nyomtam a szűk lyukba.

Sercegett a párna a körmeitől. Az ismerős nyüszögés, de most mintha fájdalom is vegyült volna a hangjába. Csak félútig nyomtam be, aztán lassan vissza.

Lassan csináltam, de éreztem, hogy ő nem élvezi felhőtlenül. Megfeszült vékony kis teste, kérdésemre, hogy kivegyem-e csak rázta a fejét és hüppögött.

Kivettem, lehúztam róla a gumit és ledobtam a a földre. A punci teljesen felajzva tárulkozott, meredő farkam szinte magától csusszant a helyére. Lassú ritmussal indítottam, de pillanatok alatt kemény csattogás lett a dologból. Keményen megdugtam. A végén szinte a hátára estem, úgy spricceltem el, nyöszörögve, vonaglodva.

Aztán egy ideig hanyagoltuk.

 

1 komment · 1 trackback

2019.08.25. 09:06 zotyer

Vendég hármas

Címkék: mese

 
Egy kedves barátnőm küldte a következő történetet:


Egy este B. felhívott, felém kanyarodik autóval, nem lenne-e kedvem vele
tartani.Mondtam, miért is ne...Éppen egy külföldi nyaralásból jött haza, és
fuvarozta a haverját, L-t is. B. megkérdezte, benne lennék-e egy hármas
felállásban. Igent mondtam, mivel semmi jónak nem vagyok elrontója.

Odaértünk B-hez, be a zuhany alá. Egyedül mentem be, majd egyszer csak azt
veszem észre a zuhanyfülke üvegén keresztül, hogy nyílik az ajtó, és B.
lépett be. Mondta, hogy jön segíteni megmosni a hátamat. Egymást kenegetve
élvezkedtünk, majd átöleltem, csúszós cicimmel hozzádörgölőztem, közben a
kezemet a hátán lecsúsztatva a hátsójába markoltam.

Hátat fordítottam neki, ő meg a tusfürdőtől extra síkosan próbálta be magát
a mennyek kapuján, szinte felkapaszkodtam a falra, hogy teljesen
belémbújhasson... ezután rendesen le is tusoltunk, majd ment a haver is, ő
szegényke már egyedül...

Közben nem tétlenkedtünk B-vel a szobában, rendesen előmelegített
kutyapózban, nem kímélte a popsimat, felizgatta, hogy milyen gömbölyű, és
hogy csattan, be is szereztem egy pár foltot szerintem, bár akkor más
foglalkoztatott, nem ezen jajbékoltam...

L. végzett a tusolással, és B. úgy fordított, hogy tudjak ténykedni az
ajkaimmal L-en is.
B. közben felnyársalta a hüvelyemet, majd lassított, kedvére váltogatva a
tempót.
L-t közben úgy kényeztettem, hogy először egy nyalintást kapott, majd ahogy
az ujjaimmal játszottam vele, egyre mélyebbre nyeltem a vesszőjét, ezután
kis nyelvcsapásokkal közelítettem a makkhoz visszafelé. Közben a heréit is
masszíroztam, ahol értem.

Ezután helycsere volt. B felállt az ágyra, vesszőjét a számba adta, én hátat
fordítottam L-nek és úgy ültem az ölébe. Közben szólt egy kis hastánczene,
és arra mozgattam a csípőmet meg a fenekemet, mindketten majd megőrültek az
extra látványért és mozgásért.

Miután mindketten elélveztek, én következtem.... - azonban ez már egy következő
bejegyzésben lesz...


 

 

4 komment

2019.08.24. 09:07 zotyer

Vibri - bejött

Címkék: mese

Kipróbáltuk. Valami régebbi változat, elem sem volt benne.

Jó játék volt. A csajom olyat élvezett, hogy na.

Először egy normál dugással indítottunk, ő jó szokása szerint hangosan elment, egy begyorsítás után a hasára élveztem. Nem hagytam pihegni, a vibrivel átvettem az irányítást.

Először lassan, aztán váltakozó ütemben. Ő közben maga alá gyűrte a párnát, hasra fordult és megtalálta az éledező farkamat.  Térdeltem előtte, a farkam a szájában, a hátát csókolgattam, a kezemmel pedig a gumit toltam a punciba. Lassan, aztán gyorsabban.

Kis idő után cseréltem, mögé kerültem és benyomtam tövig a szétnyíló pinának. Jól reagált a farkamra. Míg dugtam, közben a műt a szája elé tartottam. Kedvesen, kéjesen nyalogatta, bevallom ez még jobban beindított.  Nem akartam elspriccelni, ezért megint lassan visszamásztam, és szájába tettem a dorongom.

A punci megint elnyelte a mű-brét. Begyorsítottam. Csajom szopásból kibontakozva nyöszörögte: mindjárt elmegyeeeeeek. Hagytam neki pár pillanatot aztán visszaadtam a szájába. Az arcára spricceltem, nem keveset.

Rendes volt mert utána ennyit mondott: azért tudod, hogy a tiédet semmi sem helyettesítheti....

Azt hiszem beruházok valami új modellbe, 

Esetleg van tuti tippje valakinek?

30 komment

2019.08.22. 10:10 zotyer

Hoppá

Címkék: mese

Felhívott a szőke nő, hogy a mostani pasijával belemennének egy párcserés estébe. Mondtam, hogy lehet róla szó. Egyik este majd megbeszéljük. Amilyen finoman szopott lehet egy este elég sem lesz az egyeztetésre.

1 komment

2019.08.19. 09:50 zotyer

Majdnem hármas

Címkék: mese

Fiatalok voltunk. Mónival előtte jártunk, aztán barátok maradtunk - vagyis néha dugtunk.

Tudtam, hogy Móni tetszik Gabi haveromnak.  Az a nyári este hosszúra nyúlt, a társaság már kezdett szétszéledni, valahogy mi hárman maradtunk a végén. Az utolsó italunkat is megittuk, bohóckodtunk nagyokat. Javasoltam nekik: mi lenne ha hozzám mennénk, biztos van otthon valami piám.

Csendesen hármasban mentünk fel a szobámba, iszogattunk, zenét hallgattunk - vagyis feküdtünk az ágyamon és Gabival kétoldalról próbáltuk Mónit játékba vinni. Móni csak enyhe csókolózásba ment bele, de a puncihoz nem engedett bennünket. Izzott a levegő, de a punci tabu volt.

Kilátástalannak tűnt a helyzet, mindent beleadtunk, de Móni hajthatatlan maradt, aztán váratlanul felállt és megkért, hogy kísérjem le a toaletthez.

Gabit egyedül hagytuk, Mónit kézen fogva vezettem, ahogy a folyosón át beértünk a nappaliba hirtelen rám fonódott. Csókolt, szinte felfalt. A farkam rögtön haptákba vágta magát, és ahogy a kezem leért az eddig tiltott területre éreztem, hogy ott is komoly nedvesedés lehetett már egy ideje.

Nem sokat variáltunk, ráhajolt az ebédlőasztalra, én félrehúztam az átnedvesedett bugyit és benyomtam a dákót keményen. Nem volt hosszú menet, de mindketten kapartunk.

Alig telt el pár perc és már vissza is értünk Gabi haveromhoz. Az incselkedés nem folytatódott tovább, Móni menni készült, Gabi felajánlotta, hogy hazakíséri.

Másnap Gabi a strandon már messziről integetett.

-Zotyer nem hiszed el, ez a nő egy vadmacska. Alig jutottunk el az első sötétben lévő padig, letámadott. Lesmacizott rendesen, amikor érezte, hogy kemény a dákóm hátat fordított és ráhajolt a padra.  Olyan vizes volt a puncija, hogy ilyet még nem láttál!

- Hidd el haver, láttam már, sőt! - mondtam mosolyogva.

50 komment · 1 trackback

2019.08.18. 09:46 zotyer

Telefonfülke

Címkék: mese

A mobil akkor még nem volt ennyire elterjedve, a városban rengeteg telefonfülke üzemelt.

A csajjal egy közös ismerősünkön keresztül ismerkedtünk meg. Pár évvel idősebb volt nálam, egyedül élt, bár volt állandó barátja.

Egy forró nyári késő délutánra megbeszéltünk egy sörözést. A csaj filigrán termetű volt, de azért bírta a sört. Közben vacsoráztunk is a Marcelloban aztán kiültünk egy teraszra. Jól eldumáltunk, szaladt az idő.

Már igen későre járt, az utolsó villamost még megpróbáltuk elérni. Vidáman lépegettünk, aztán valahogy elkezdtünk csókolózni. Hevesen, vadul. Az alkohol nálam nem nagyon tompítja a vágyat, a farkam felállt, az agyam egy pillanat alatt átváltott 'megkelldugniderögtön' üzemmódba. Egy telefonfülke akadt az utunkba, oda taszítottam be a csajt. Picit még illemből ellenkezett, hogy deneitt-meglátnaknemérted?, aztán megadta magát. Szemből kicsit felemeltem és ráültette, a farkamra. A telefonkönyvekbe kapaszkodott, de azok nem bírták, a kagyló leesett, én meg csak dugtam.

Fogtam a kis seggét és ütemesen húztam a csajt a faszomra. Fogcsikorgatva furcsa hangokat hallatva élvezett el. Belespricceltem. Papírzsepivel törülköztünk, aztán rendbe szedtük magunkat. A villamost még épp elérte.

 

 

23 komment

2019.08.17. 10:35 zotyer

Négyes

Címkék: mese

Egy hölgyismerős küldte az alábbi történetét:

 Egyszer, még nagyon régen, az akkori barátom egy este elhívott hozzá,
mondván, vacsorával vár, és lesz hozzá jó társaság is.
A jó társaság állt egy pasiból és egy nőből, vagyis négyen voltunk. Vacsi, finom
bor, szokásomtól eltérően én is kóstolgattam, jó pár pohárral lezubogtattam a
torkomon, már kezdett a fejembe szállni.

Egyenként mentünk tusolni - fontos a a higiénia - , már
nem annyira józanon. Miután én is utolsóként visszajöttem, a szobában a barátom
csókolgatni kezdett, szenvedélyesen átölelte a derekam, majd maga elé húzott,
és éreztem gerjedelmét a fenekemmel.
Feltérdeltetett az ágyra, és a csípőmet megfogva és lenyomva adta
tudomásomra, hogy könyököljek le, L., a másik pasi ugyanígy tett a másik
csajjal, Z-vel. Egymás mellett térdeltünk, a két fiú szinte egyszerre
hatolt belénk hátulról. Már kezdtem belemelegedni, mikor a fiúk megálltak,
helyet cseréltek, és folytatták a kúrást.

Tudni kell, ha élvezek, elég hangosan nyögök és sóhajtozom, a másik csaj sem
volt halkabb. B. mondta, hogy elég rendesen tudunk nyögni, és nagyon nagyon
izgató. L. istenien dugott, szinte belehajszolt a gyönyörbe...  aztán megint helycsere,
ez alkalommal mindkettőnket felültettek az ágyra, és úgy leszoptuk
őket, hogy nyikkani nem tudtak.
Ezután B. lefeküdt az ágyra, továbbra is szopatva Z-t, én leültem egy székre
B. feje mellett, ő meg hozzámhajolt, és kinyalt. Közben én L.-t
kényeztettem, aki mellettem állt, furulyáztam a farkán, le-fel nyalogattam,
rendesen remegett a lába...

Azóta sem voltam ilyen négyes felállásban, pedig...
 

 

2 komment · 1 trackback

2019.08.14. 09:25 zotyer

Ha gondolod...

Címkék: mese

A múltkor ezzel zárta le a levelezésünket és elment nyaralni:

Ui.: A telefonszámodat töröltem, sőt az e-mail címedet is törlöm, nehogy egy meggondolatlan pillanatomban ismét eszembe jusson felvenni veled a kapcsolatot.

Bevallom: azóta nem kerestem, erre tegnap reggel üzenet az egyik közösségi portálon:

"No, mit szólsz, megtaláltalak, ügyes vagyok! :-) A jelölést rád bízom."

Megnéztem, igen, ismerős - ő az. Jelöltem, és kérdeztem mit szólna egy kis folytatáshoz. Erre ő:

"Találkozhatunk. Ha gondolod, majd hívj fel, hogy megbeszéljük (persze, ha megvan még a számom)!"

Kiismerhetetlenek... vagy nem is?

11 komment

2019.08.13. 09:31 zotyer

Cici

Címkék: mese

A bemutatkozó lapján csinosnak tűnt. Leveleztünk - ott meg bevállalósnak. Megbeszéltük, hogy kiugrom hozzá egy kis beszélgetésre.

Mikor ajtót nyitott már hőköltem volna vissza. Kutyaszag, kosz. A nő nem volt annyira gáz, és őrületes cickókat tolt maga előtt. Bementem.

Pár perc után áthívott a hálószobájába. A polcokon szexkönyvek, az ágy mellett diszkréten kihelyezve két vibrátor. Megint a hőkölés jutott eszembe, de a csaj rám tolta irtózatosan nagy cicijeit és csókolni kezdett. Kibontottam a melleit - ah, igazi, szinte tenyérnyi bimbóudvar...

Rácuppantam a cicikre, a csaj a farkammal kezdett el foglalkozni. Aztán lehajolt és szopni kezdte. Leültem az ágyra gondoltam hagyom kibontakozni. Jól csinálta. Aztán próbált pózt változtatni, de mondtam, csak nyugodtan fejezze be amit elkezdett.

Rendesen befejezte. Igen rendesen.

 

3 komment · 1 trackback

2019.08.12. 09:43 zotyer

Vibri

Csajomnál találtam a szekrény tetején egy vibrátort. Ki fogjuk próbálni.

Mit ajánlatok, kinek van tapasztalata ilyen téren?

3 komment

2019.08.11. 08:50 zotyer

Tele

Címkék: mese

Pityer mesélte, hogy múltkor dolga volt egy csinos harmincas férjezett csajjal. A nő lakásán voltak, épp túl a kávézáson, a nappaliban a heverőn már majdnem helyükre kerültek a dolgok, amikor megcsörrent a vonalas telefon.

Csaj rögtön kibontakozott: -ezt fel kell vennem, biztosan a férjem!

A csaj úgy pucéran odarohant a telefonhoz, - és tényleg a férje. Kedvesen elbeszélgettek, de Pityer ezt unni kezdte, amúgy is félt, hogy félárbócra ereszkedik időközben, ezért szépen a csaj hátamögé somfordált, megsimogatta a hátát és kicsit előredöntötte. A csaj egy 'igen mucikám' közben hátrafordult, de abban a pillanatban becsúszott a bré.

A csaj hangja picit megbicsaklott a 'siess haza drágám, úúúgy várlak már' mondatban, aztán gyorsan letette. A telefont. A seggét meg felemelte, később a hangját is.

3 komment · 1 trackback

2019.08.10. 09:15 zotyer

Nyár

Címkék: mese

Szünidő van, a gyereket nem lehet időben ágyba parancsolni, nem lehet egy rendeset dugni már hetek óta. Indultunk a strandra, a gyerek átszaladt előtte a haverjához.

- Most megduglak!

- Jóóó...

- Hol?

- Háló...

Nem cicóztunk, rögtön betérdelt kedvenc pózába. Nyomtam. Gyorsan, majd lassan, majd a nyöszörgéstől beindulva viharosan.

Nem volt időnk elpilledni, mosdó és indulás.

Zaklatott ez a nyár.

4 komment

2019.08.07. 10:17 zotyer

Jó reggelt!

Címkék: mese

Felébredek. Világosodik. Az álom még közel, de a dákó mereven áll. Kedvesem oldalán fekszik, leveszem a takarót a hátáról. Hozzábújok, simogatom a fenekét, aztán helyére teszem a dákót. A punci még nem nedves, ujjammal picit megnyálazom és lassan betolom.

Kedves nem fordul meg, érzem, hogy az ébredés, eszmélés határán van.Halkan nyöszörög. Hagyja, hogy dugjam. Aztán már nem csak hagyja. Felgyorsulnak a dolgok.

Mikor kicsit kipihegtük magunkat magamhoz húzom és a fülébe suttogom: jó reggelt!

3 komment

2019.08.06. 09:17 zotyer

Szilvia

Címkék: mese

Ez is egy régi történet. Csak látásból ismertem a csajt, sosem beszéltünk előtte. Szilviának hívták, nem volt túl vékony, éppen megfelelően gömbölyded, mellé babaarc, szőke vállig érő haj. 

Nyár volt, haverokkal a szokott helyünkön a söröző előtti asztalnál üldögéltünk. Sörözgettünk hármasban, már az induláson gondolkodtunk, fizetés előtt még bementem folyó ügyeket rendezni.

A csaj egy népesebb társasággal volt az egyik belső asztalnál, épp felállt amikor beértem. Visszamosolygott - jó jel. Kifelé menet megint nézem - ő mosolyog. Nem mentem felé, intettem a fejemmel kifelé és a kezemmel (ujjaimmal) elmutogattam  az elmenetelt. Babaarcon pici vigyor és bólint. Hoppá. Kimentem az asztalunkhoz, vigyorogva mondtam, haveroknak, hogy nekem most dolgom lesz, fizessenek helyettem is. Válaszolni sem volt idejük, már kiért Szilvia. Kézen fogva, mintha már ezer éve egy pár lennénk köszöntünk el a két lefagyott havertól. Dugó csak ennyit nyögött ki:

- nanebazdmármeg...

Nem fogadtam szót.

A csaj a ráguggolós póz mestere volt, a műfajban azóta sem találtam ügyesebbet, bár a múlt héten összefutottam egy ígéretes versenyzővel. Jah, és szopásban sem volt kezdő.

 

1 komment

2019.08.04. 12:29 zotyer

Meleg

Címkék: mese

Reggeli meleg van, még nincs rekkenő hőség, de a reggeli harmat már rég elillant. A nyitott y teraszon ülök kint, kortyolgatok a hideg sörömből. A kávém már kihülőben. Nyaraláskor kimondottan szeretem a kávé-cigi-sör hármast.

A szomszéd asztalnál két csaj vihorászik. A szőke hosszú hajú látványosan dobálja sörényét, minden másodiknál rám vigyorog a barátnője válla felett.

Aztán egyszer hátradől  nevetve, és  ahogy keresztbe tett lábait megcseréli kivillan a punci.

Leszállópálya.

Ő is tudja, hogy láttam, elmosolyodik.

5 komment

2019.08.03. 10:32 zotyer

Esőkabát

Címkék: mese

21-es írta:

 

Á, semmi említésre méltó.

 

Na jó, azért történtek dolgok.... filmet néztünk, de előtte elmentem

átöltözni egy manapság divatos hosszú fazonú blúzba alvópóló gyanánt, kb. a

popsim aljáig ért, de elég sokszor felcsúszott az anyag, és hát nem vettem

alá bugyit... ;-)

Szóval filmet néztünk, de előtte megcsókolt, és végigsimított úgy a

combomon, hogy közben feltűrte a pólómat, szóval érezte, hogy csak a póló

van rajtam.... :-D

Aztán a film közben (mivel ő már látta ezerszer a filmet) engem simizett

folyton, aztán valahogy már engem se érdekelt a film, felé fordultam, ő

lecsúsztatta az ujját, és elkezdte izgatni a csiklómat.... azt mondta

később, hogy olyan hangokat adtam ki élvezés közben, ami felállította a

zászlót, de cövekegyenesre ;-) .... aztán innentől jött a huszonévesek

bénázása... :-S

Mikor ráhúztuk a gumit, a cövekegyenesből összement, na nem teljesen, de

összement...

Én meg próbáltam valahogy oldani a helyzetet, talán lehet h nem is rosszul,

bár kicsit azért tanácstalan voltam, hogy hogy lehet egy huszonéves  srácot

"kihozni" a zavarból úgy, hogy álljon a zászló és úgy is maradjon...

No, mindegy, egész éjszaka oráloztunk, nagyon jó volt egyébként....

 

A másik meg, hogy a zavarban levése miatt csak reggel tudott elmenni, de

közben semmi jelét nem mutatta, hogy élvezné, amit csinálok.... persze azért

mondta hogy jól csinálom a nyelvemmel meg a számmal a dolgokat... de mintha

teljesen tudatánál lett volna, úgy értem, hogy lehet, hogy még ezer más

dolog járhatott a fejében, például számolni a perceket, hogy én mennyit kényeztettem

őt vagy nem tudom....

Mennyi idő lehet ellazulni vagy ellazítani egy zavarban lévő

srácot? Tudom, hogy nehéz kérdés, de mit lehet ilyenkor tenni?

Lehet, hogy az esőkabát volt rá lohasztó hatással?

 

1 komment

2019.08.02. 10:11 zotyer

Kosaras

Címkék: mese

Kosarazott a csaj. Válogatott volt. Amúgy nincs kisebbségi érzésem, de azért az a tíz centi csak érezhető volt. Az utcán. Étteremben már nem. Az ágyban sem.

A kosarazásban a térde szétment, a kutya pózt még bírta, de extrémebb pózoktól már kímélni kellett. Formás teste volt, iszonyú hosszú combokkal. És jól is szopott.

2 komment

süti beállítások módosítása