A férfiak nagyfokú nemi aktivitását mindkét nem részéről elismerés övezi. Ha azonban egy nőről derül ki, hogy nagy a szexuális étvágya, betegnek bélyegzik, és a többség kerülni kezdi, ami súlyos önértékelési zavarokhoz vezethet. Pedig ha a libidója ellen hadakozó nő megtanul eleget tenni a vágyainak, akár még teljesebb életet is élhet, mint mások.
Míg a férfiúi bővérűség vállveregetésekkel és kisfröccs-meghívásokkal jutalmazódik a szűkebb közösségben, addig az igen gyakori és intenzív szexuális vágyat tapasztaló hölgyeknek keserűbb kenyér jut osztályrészül. Az óvodáskori maszturbációról szóló gyónást kidülledt szemekkel fogadó szentatya, vagy a "disznó ribanc" bélyeg a kitaszítottság jelképeiként kísérik a "hiperszexualitásukat" vállaló nőket. Egyes vélekedések szerint "nimfománok", vagyis betegek, mások szerint ellenkezőleg: ők azok, akiknek sikerül a szexualitáshoz való jogot elbitorolni a kizárólagos férfitulajdonostól, és - szerencsés esetben - összeegyeztetni a női identitással.
Jóval nehezebb feladat ezeknek a nőknek megtalálni a megfelelő partnert, és meg is tartani őt. A "hiperszexuális" nők könnyen elbizonytalanítják a teljesítményszorongástól szenvedő, vagy túlságosan egoista férfiakat. A legjobb választás, ha minél nyitottabb és kreatívabb, kísérletező kedvű és a nőket egyenrangú partnerként kezelő férfit találnak, aki ahelyett, hogy megriadna a feminin mohóságtól, inkább energiát és inspirációt merít a társától. Ha pedig sikerült megtalálni az eszményi szeretőt - vagy a kapcsolat nyíltságától függően: partnereket -, akkor lassacskán kiépülhet a vágyakkal való összhang, magabiztosság és az egyre pozitívabb színezetű énkép is. Egy új, a korábbinál harmonikusabb személyiségstruktúra, amely egyben páncél a habzó szájú kritikusokkal szemben - akik talán éppen azok a nők, akik képtelenek elindulni a nyíltságnak és önmaguk vállalásának ezen az útján.
forrás: NL
