Egy kedves hölgyismerősöm írta az alábbi sorokat:
Az első találkozáskor, ahogy megláttam, kellemesen bizseregni kezdtem. Perzselt a tekintete, tudtam, hogy tetszem neki, és tudtam, hogy szeretkezni fogunk. Huncutan csillogó szem, aranyló göndör haj, sportos test. Tetszett a külseje. A viselkedése kicsit furcsa volt. Közvetlen volt, mégis keveset mondott magáról, de végülis ez is tetszett. A lényeges dolgokat gyorsan megtudtam róla, és ez elég is volt. Bár belém nyilallt, hogy jó lenne egy hosszú kapcsolat vele, éreztem, hogy ez inkább a szexről fog szólni. Nem közönséges, „egy numera” szexről, hanem valami olyanról, ami a határán van az alkalmi és állandó kapcsolatnak.
Alig telt el egy fél óra, amit némi kis kávéházi iszogatással és beszélgetéssel töltöttünk, beültem az autójába. Elindultunk, csak úgy, hogy egy nyugalmas helyre menjünk, és sétáljunk. Z. ismerte a környéket, én nem. Tudta, hova visz, és megvolt már a terve. Tudta, hogy az autójában a magáévá fog tenni. Én is tudtam. Vagy inkább csak sejtettem?
Igen, csak sejtettem, mert azért kissé váratlanul ért, amikor az autót leállította egy fákkal, bokrokkal rejtett csendes helyen, és csókolózni kezdtünk. Már az elején kemény volt a pénisze, én pedig tovább fokoztam a vágyát: simogattam, egyre lejjebb haladtam a testén, vártam, mikor nem fogja tovább bírni. Hamar bekövetkezett. Amikor kigombolta a nadrágját, egy kicsit visszahőköltem: mégsem kellene…. Ez olyan „mocskos” dolog így.
Meg is láthatnak, és az ciki. De nem sok idő kellett, mégis csak megcirógattam a nyelvemmel. Előbb csak a makkját, aztán hosszában végig. Már nem volt megállás. Szoptam és szoptam, miközben simogattam, és a nyelvemmel játszottam. Élveztem, amikor a spermája kibuggyant, és a torkomig lövellt. Édeskés-kesernyés íze volt, átjárta a szájpadlásomat, miközben lenyeltem. Kívántam ezt a férfit, minden porcikámmal. Szinte fájt, hogy nem hatolt belém.
Aztán egy pillanat alatt elmúlt a hevület és rámtört a szégyen. Úgy éreztem, a sok pasizás most már túllőtt a célon, kezdek úgy viselkedni, mint egy szajha.
Észrevette, hogy magamba fordultam, kérdezte is, ugye nem akarom azt mondani, hogy többé ne találkozzunk. Dehogy akartam azt mondani! Ha lehetett volna, azt mondtam volna, kérlek, legyen ez több köztünk, legyünk még sokszor együtt, menjünk sokfelé együtt… Nem lehetett ezt mondani.
Már akkor nyilvánvalóvá vált, ez lehetetlen. Neki is gyereke volt, nekem is ott voltak a gyerekek, két külön családban élő szülő, akik hirtelen egymásba gabalyodnak…. Hát ezt így nehéz öszehozni. Ráadásul érződött rajta, hogy esze ágában sem volt komoly kapcsolatba bonyolódni. Csak az én bolond szívem ilyen: kicsit mindjárt bele tudtam volna szeretni. Nem csak a testéért és a szexért, hanem az eszéért és a nyugodt, udvarias, rejtélyes viselkedéséért.
Persze azért nem vette el az eszemet. Ahogy fellobbant bennem az érzés, azonnal ki is oltottam. Ő nem kért újabb randit, én nem hozakodtam elő vele. Lesz, ahogy lesz – gondoltam –, ha ennyi volt, ez is megvolt, és kész: volt egy klassz pasi, jó lesz visszagondolni rá.
Elvitt a villamosmegállóig, és kitett – neki még vissza kellett mennie dolgozni (vagy hazament? ez már egy kicsit homályba veszett) . Ahogy elbúcsúztam, még odasúgtam: „Jó az ízed”. Nem emlékszem, válaszolt-e valamit, elfordultam, és szaladtam a villamoshoz. Ő pedig elhajtott.
Folyt.köv.
