Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

Bejegyzések - Írások

Testimese

A valósággal való bármilyen egyezés csak a véletlen műve.

2019.02.05. 08:44 zotyer

Doktornő

Címkék: mese

Háziorvosként praktizált. Pár éve meghalt a férje, egyedül maradt a nagy házban a két gyerekkel. Picit még sajnálta magát aztán megpróbálta élni az életét. Színház, mozi, néha pasik.

Beszélgettünk, említette, hogy a kör alakú tusolófülkéjének az ajtaja kiugrott... mondtam szívesen megcsinálom. Szinte hibátlan párducteste volt a doktornőnek, de ehhez egy olyan fej járt, amilyet akár én is tudnék faragni kisbaltával négy konyak után.

Körbevezetett a házban, nappali stb, fent a gyerekek szobái, az ő hálószobája  és a fürdő. Semmi sem kicsi. Hálószobájának egyik fala tükrös gardrób, szinte feszengve ültem le az ágyra. Ültünk egymás mellett aztán közelebb húzódtunk, megfogtam a kezét, a többi már ment magától. A nadrágját már ő maga hántotta le a vékony testéről.

Nem sokat vacakoltunk, a csókolózást sem erőltettük, egyből benyomtam a lucskos punciba. Izgett mozgott a jó kis kemény segg, de meglepetésemre az ütemes mozgás hatására a doktornő valami kántálásszerű rinyálásba kezdett. Mintha fűrészelnék elvenen... Érdeklődtem, hogy esetleg valami gond van-e, de kiderült: ő így próbálja tudtomra adni, hogy mennyire élvezi.

Félidőben helyére tettem a zuhanyfülke ajtaját, majd visszamentünk a hálószobába. Nem mélyedtünk komoly beszélgetésbe, meg ahogy pucsított a formás kis seggével ... 

Az ágyon hátulról kapta a büntit. A seggét ideálisan megemelte csípőben, fájintos volt a punci, tényleg minden tízpontos, csak a hanghatások voltak rémisztőek. Mint egy bagzó macska, és ezt lihegéssel keverve ütemesen. El nem tudom képzelni milyen pornófilmeket nézhetett ,de olyat én nem akarok.  Azért megkapta a magáét, a végén enyhe nyűszítéssel bújt hozzám.

Még egy alkalommal ellenőriztem a zuhanyfülke ajtaját, de a hangorgiáról nem sikerült lebeszélni. A farkam, a szemem, a testem élvezte a dugást, de mimóza lelkem nehezen viselte, hogy egy vinnyogó nyüszítő perverz asszonyállatot baszok halálra. Jó, jó a halálhörgés után mindig feltámadt, de azért mégis...

 

 

4 komment

süti beállítások módosítása