Négy körül szoktunk találkozni. A buszmegállónál várom, szó nélkül beül az autóba, én meg indítok. A Soroksári Duna-ág csendes hely, 5-6 perc alatt ott vagyunk. Közben munkahelyről kérdezem meg ilyen általános dolgokról.
Leparkolok, és már ülünk is hátra. Magamhoz húzom, csókolózunk. Kicsit simizem, és amikor érzem, hogy beszippantja a nyelvem elkezdem kipakolni. Lehúzom a zippzárt, leveszem a gatyót és a nadrágot is egyik lábamról.
Közben csókolózunk, ő az ingemet gombolja ki. Kézbe veszi, én már a hátát simizem... és lehajol.
Először csak a makkot puszilja, majd a nyelvével körbejárja, lassan. Aztán a szájába veszi. Komótosan, lassan. Mennyei boldogság. Még mindig csak a makkot izgatja, aztán váratlanul beszippantja az egészet, szinte tövig nyeli. Őrület!
Lassú, ritmikus mozgást vesz fel. Mélyül a lélegzésem, és hallom, hogy olyan hülyeségek jönnek ki a számon mint: 'isten vagy bébi', meg 'szopjad kicsim, szopjad ki rendesen', meg 'szopjad édesem, ez csak a tied', meg 'nagyon finom babám, nagyon jól csinálod'.
Aztán, gyorsul, lassul, néha cuppogás is hallatszik, és jön... jön a világvége.
Aléltan, enyhe hörgések közepette ölelem át kissé megizzadt testét, puszilgatom gyöngyöző hátát a gerince vonalán.
Minden csepp az övé lett, de mégis papírtörlőt szedek elő. Öltözök, ő is megigazítja 'toalettjét', üdítőt veszek elő, elmajszolunk egy csokit.
Előreülünk, visszafelé megbeszéljük a gyerekekkel történt dolgokat, a hétvége tanulságait, az élet gyönyöreit és gyötrelmeit.
A buszmegállónál puszi nélkül száll ki, csak egy enyhe pát int pici kezével egy biztató félmosoly kíséretében.
