Barangoltunk az interneten, beszélgetni kezdtünk, megadta a telefonszámát. Baracskán élt, kérte Martonvásáron találkozzunk, a kastélynál. Hideg téli havas idő volt, mint most.
Egy terepjáróval jött, a kocsija most éppen szerelőnél - mondta, addig is ezt a kocsit adta a feneke alá a férje, akitől elméletileg válófélben volt. Átültem hozzá. A kastély melletti kis kihalt utcába fordultunk, mikor elfogytak a házak leparkoltunk.
Csinos hosszú hajú, szomorúszemű, nálam jóval fiatalabb csaj volt. Vékonyka, az autó sehogy sem illett hozzá, vezetni is nehezére esett.
Beszélgettünk. Dicsértem, simiztem, puszilgattam, csókolóztunk.
Belemelegedtünk a tapizásba, mikor a nadrágját kezdtem kigombolni rám nézett nagy őszinte szemekkel és azt mondta: ne haragudj, akarom, de ma nem lehetek a tiéd... megvan...
Közben valahogy a farkam már kitalált a nadrágból, és ő bőszen markolászta. Én is próbáltam ártatlan szemekkel nézni rá, majd csókoltam a nyakát és azt lihegtem a fülébe: semmi baj kicsim, akkor ma csak szopizás lesz.
Ő kicsit kihúzta magát, körülnézett, még egyszer, mintha gondolkodna, aztán lehajolt. Finom volt a szája, a háta meg isteni.
Másnap mikor hívtam, mondta, hogy ne haragudjak, de meggondolta magát.
