Valamiért szeretünk a konyhában dumálni. Iszogatunk, cigizünk, fel kellene már menni lefeküdni, de vagy ő gyújt újabb cigire, vagy én töltök.
Szokványosan indult: hozzám bújt, csókolóztunk, vetkőzés. Szemből, állva, a konyhapultnak dőlve. Kicsit megroggyantottam a térdem, az egyik lábát felemeltem, a fenekét magam felé húztam és a dolog a helyére került. Nem volt túl kényelmes, ezért pár perc múlva megfordítottam. Ő pont a sütővel került szembe. Először a főzőlapra támaszkodott, az sem volt rossz.
-Hajolj le még jobban kicsim!
Lehajolt. Most már ütemesen csináltuk, egyre gyorsulva. A fejét párszor beverte a sütőajtó fogantyújába, de iszonyat finoman nyöszörgött. Isteni volt!
A pultnak dőlve pihegtünk. Dohányfüst, újabb pohár ital.
Nem öltöztem fel, ő ezt kihasználta. Amint érezte, hogy megint kemény, szó nélkül megfordult, és a sütőajtóba kapaszkodott. Másodszor is lehet ugyanolyan isteni.
Még kapaszkodott a sütő fogantyújába egy kicsit, aztán visszafordult bágyadt tekintettel.
-Ez qva jó volt... - mondja pihegve.
-És te mit sütöttél édesem, láttam erősen figyelted a sütőt...
-Ó, ezután imádni fogok sütni, bármikor csak akarod sütök neked! - válaszol incselkedve.
Újabb cigi, újabb ital. Dumálunk, röhögcsélünk. Ágyba kellene már bújni, de megint bújik, csacsog, csókolgat, hízeleg csoda ha megint feláll?
-Süssünk még egyet - mondja az álló farkamnak és benéz a sütőbe. Csusssssz.....
Ő a fogantyút fogja, én a derekát. Csattog a feneke, néha koppan a feje a sütő üvegén. Harmadszor is lehet isteni.
Ő még rágyújt egy cigire.
-Jesszusom, már elmúlt éjfél.
Összebújva alszunk el.
